2024. december 22., Vasárnap
Hírarchívum
Pontos adófizetők a sepsiszentgyörgyi polgárok

A válság ellenére stabil a sepsiszentgyörgyi önkormányzat költségvetése – számolt be Antal Árpád András polgármester. Szintén jó hír, hogy 2011-ben, más településektől eltérően a megyeszékhely önkormányzata nem emeli a helyi adókat, sőt a természetes személyek esetében csökkenés lép érvénybe.

Ami a költségvetés egészét illeti, a polgármester elmondta, hogy a tavalyhoz képest megközelítőleg ötmillió euróval több a bevétel – ide beletartoznak a kormánytámogatásokból és pályázatokból befolyó összegek is –, aminek nagy részét beruházásokra költötték. A következő évben ugyanakkor fenntartják az idei elképzelést, éspedig azt, hogy minél több külső forrást használjanak fel, hogy a beruházásokat ne a helyi adókból fedezzék. „Épp ezért is döntöttünk úgy, hogy jövőre csökkentjük a helyi adókat, mert a fejlesztéseket az uniós és egyéb pályázatokból finanszírozzuk” – magyarázta Antal Árpád András.

Az idénre előirányzott bevételek nagy része, 90 százalék feletti arányban befolyt már a város kasszájába. A városvezető ugyanakkor elmondta, hogy az év elején elfogadott költségvetés- tervezetben szereplő 1180 milliárd régi lejnyi bevétel megközelítőleg fele származik helyi forrásokból. A tételek közül a legfontosabb a személyi jövedelemadó, amely a legpontosabb mutatója annak, hogy a sepsiszentgyörgyiek mennyi pénzt visznek haza bér vagy más jövedelem formájában. „Mindenki 2008-at minősítette a csúcsévnek, ami a jövedelmeket és az utánuk befolyó adókat illeti, viszont a jelek szerint ez Sepsiszentgyörgyön nem igazolódik be, idén a 2009-es szintet nem lépjük ugyan túl, de többet sikerül megvalósítani, mint 2 évvel ezelőtt” – tette hozzá a városvezető.

Antal Árpád András szerint a megyeszékhelyen ráadásul nem tapasztalható az a jelenség, amely országos szinten több településen előfordult, éspedig, hogy idén jelentősen csökkent volna az adózási kedv. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy a sepsiszentgyörgyiek becsületesebbek az adó befizetése terén, másrészt az emberek értékelik, hogy a város fejlődik, és ezt összekötik az adófizetői kötelezettségükkel – fejtette ki a polgármester.

Egyetlen szegmensnél vannak elmaradások, és ez a bírságok tétele, ahol megközelítőleg 55 százalékát törlesztették csak a tervezett összegnek. A polgármester szerint ennek több oka is van, egyebek mellett az is, hogy a közúti bírságoktól, a közösségi rendőrség által kiszabottakig mindenféle pénzbüntetésnek – mint például a szekerek után kiszabott bírságnak is – a városházához kellene befolynia. Mivel ilyen széleskörű az egész, így a behajtás is nehézkes – mutatott rá Antal Árpád András.


Nagy Demeter István



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25100    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem