2024. december 22., Vasárnap
Hírarchívum
'56-os emlékpark Szentgyörgyön

A városi ’56-os meghurcoltjai és a Volt Politikai Foglyok Szervezete tagjainak kezdeményezésére emlékparkot alakít ki Sepsiszentgyörgy önkormányzata, így tisztelegve az 1956-os forradalom utáni megtorlások itteni áldozatai előtt. A Kónya Ádám Művelődési Ház kertjében, valamint a Plugor Sándor Művészeti Líceum területén alakítják ki a több mint kétezer négyzetméteres emlékparkot létesítenek. A tervekről, illetve a park stílusáról Kovács Kázmér építészt, a tervezőt kérdeztük.

– Hogyan született meg az ’56– os emlékpark kialakításának ötlete?

– A kezdeményezés a városbéli ’56-os meghurcoltak részéről érkezett, ők keresték meg a városházát az ötlettel, hogy a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Plugor Sándor Művészeti Líceum közötti betonkerítés lebontásával a két kis kertből álló területet egybenyissák, így egy nagyobb közparkot alakítva ki, amely ’56-os emlékpark is lenne egyben. Bekerítve, nappal nyitva áll a látogatók előtt, éjszakára pedig, ahogy több nyugat-európai közpark esetében bezárják.

– Milyen stílusjegyei lesznek az új parknak, és hogyan fog kapcsolódni ’56-hoz?

– Nem lesznek figuratív elemei, hanem emlékeztető feliratok készülnek, de ezeket még most tervezik. Természetesen helyet kapnak a parkban a különböző dísznövénycsoportok, lugasok, ugyanakkor padok, sétányok is lesznek. Emellett helyet kap egy kis színpad is, ahol majd a művészeti iskola diákjai fognak játszani. Azáltal, hogy bekerített park lesz, egy korábbi városi kerthagyományt újítunk fel, ugyanis a 19. század második felétől szép számban létesültek városi parkok, amelyek be voltak kerítve. Ma már nincsen egy kimondottan domináns stílus, ami alapján közparkokat terveznek. A 20. században szinte kizárólag sajátosan eklektikus kerteket, közkerteket szokás építeni. Elsősorban a terület helyi adottságait próbáljuk minél jobban kihasználni.


– Mikor kezdődnek a munkálatok?

– Jelenleg még az előtanulmány fázisában vagyunk. A tervek első részét már leadtuk, a konkrét munkálatok a következő fázisnál fognak majd megkezdődni, ez egy vagy másfél hónap múlva esedékes, amikor az idő is megfelelő lesz. Ezt követően majd, ha a városi tanács jóváhagyja a kivitelezést, a munkálatok is jó ütemben tudnak haladni. A tervezésben nyolc szakember vett részt, köztük két remek tájkertész is. A park a díszkivilágítása mellett modern öntözőberendezéssel is büszkélkedhet majd, amely az időjárási körülményeket figyelembe véve fogja szabályozni a növények által igényelt vízmennyiséget.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 25369    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem