2024. december 22., Vasárnap

Sepsiszentgyörgyön tartják május 3-án, pénteken 22 órától az Erdélyi Slam Poetry bajnokság második, székelyföldi fordulóját. A wUnderPlatzon sorra kerülő vetélkedőre jelentkezni a facebook.com/SlamPoetryErdely oldalon lehet, a versenyzők száma korlátozott, tehát érdemes minél hamarabb jelezni a részvételi szándékot. A közönségre is számítanak, a zsűriben három véletlenszerűen kiválasztott néző is részt vesz SAIID(akph) & INDIANA mellett. A bajnokságra jelentkezőknek két szöveggel kell készülniük, első körben öten jutnak tovább, majd ezek közül kerül ki a győztes. A székelyföldi forduló első három helyezettje továbbjut a Félszigeten megrendezendő döntőbe, ugyanakkor pénzjutalmat és heti vagy napi félszigetes beugrót kapnak a nyertesek.

A sepsiszentgyörgyi forduló főtámogatója a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa, partner a Félsziget Fesztivál, a wUnder és a Sic Card.

A wUnderPlatzot a Gábor Áron 14. szám alatt találják, a Park Szállóhoz tartozó épületegyüttesben, a Charta nyomda korábbi székhelyén. A wUnder egy olyan sepsiszentgyörgyi kezdeményezés, amelyet sepsiszentgyörgyi fiatalok indítottak, és amely magyarul föld alatti, felszín alatti csodát jelent (a wunder és az under szavak játékos kombinációjából).

Slam poetry – több mint költészet
A slam poetry egy olyan előadói műfaj, amelynek során versszerű szövegeket mondanak, de ezeknél nem az a lényeg, hogy hogyan hatnának papíron, hanem az, hogy az előadó ott, helyben milyen hatást fejt ki a közönségre – így határozza meg az irodalom és előadóművészet határán mozgó, Erdélyben és Sepsiszentgyörgyön is egyre népszerűbb műfajt Márkus András kolozsvári költő, a Erdélyi Slam Poetry bajnokság főszervezője.

Nem véletlen, hogy Sepsiszentgyörgyön tartják a székelyföldi fordulót, ugyanis nagyon tehetséges fiataljaink vannak, akik ezt a műfajt művelik, véli Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója, aki szerint a slam poetry rendkívüli frissességet hoz az irodalmi életbe. Mint mondta, az improvizációs elemek ellenére ezek jól megírt szövegek, virgonc, eleven műfajról van szó, amely görbe tükröt tart és kemény kritikával illeti a társadalmat.

A Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Kulturális Főváros programsorozat kiemelten támogatja, hogy a fiatalok aktív alakítói legyenek a közösségi életnek, ez a műfaj pedig épp merészsége, szabadsága révén vonzó ennek a korosztálynak, a diákok, egyetemisták körében Háromszéken is népszerű a slam poetry. Sepsiszentgyörgyön legutóbb a Szent György Napok alatt a Huhuu Alkotóházban tartottak teltházas Slam Poetry update & demonstrációt, amelyen, a Bod Péter Megyei Könyvtár meghívására, Márkus András és Vass Ákos beszélgetett Kiss Bence rádiós műsorvezetővel az erdélyi slam poetry jelenéről és jövőjéről, majd nyújtott ízelítőt a műfajból a népes közönségnek.

A slam poetry története 1984-ben indult, amikor egy építőipari munkás, Marc Smith önjelölt költő és barátai a kedvenc klubjukban felolvasó esteket szerveztek egymás szórakoztatására. Később a szervezők több csapatot is meghívtak az eseményekre, így már komolyabb versennyé nőtte ki magát, a hangsúly már nem annyira a versek hangulatán volt, hanem sokkal inkább az előadáson. Nagyobb esteken a felolvasás párbajjá alakult át, ahol a közönségé volt a döntő szó. Ezután a slam poetry szerte a világon meghonosodott, ma már elsősorban a youtube-on, facebook-on terjednek ezek a tartalmak.
 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 24589    


Utolsó módosítás: 2013-04-30    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem