2024. december 22., Vasárnap

A hang és szó éve Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program keretében zajlik a Zene máshol című kezdeményezés. A Városimázs Iroda helyi zenészeket, zenekarokat kért fel, hogy nem konvencionális helyeken, egy-egy spontán akció részeként élő zenével lépjék meg az embereket.

Az akció célkitűzései közé tartozik kivinni a művészetet az utcára, hozzáférhetővé téve minél szélesebb rétegek számára. A Zene máshol program célja olyan embereket is elérni, megszólítani, akik egyáltalán nem, vagy ritkán járnak zenei eseményekre, ezen túlmenően pedig fontos, hogy a helyi zenészek közelebb kerüljenek a város lakóihoz. „Amennyiben szokatlan környezetben, váratlanul találkozunk az utcán sétálva a zenével, olyan impulzus lehet számunkra, amely egyféle kilépést biztosíthat a hétköznapjaikból” – ismertette a koncepció mögötti elképzelést Tamás-Barta Mónika, a Városimázs Iroda munkatársa. Ugyanakkor nagyon fontos a program nevelő szerepe, hogy a gyerekek is minél fiatalabb korban találkozzanak a zenével, nyitottak legyenek rá, örömet leljenek benne, és hogy mindez meghatározza majd későbbi életüket.

Az első felvonás június 17–21. között lesz, ekkor a vakációra készülő diákokat lepik meg a muzsikusok egy kis zenei, nyári útravalóval. A program keretében a nyári zenés programokat népszerűsítik a szervezők: júniustól októberig folyamatosan zajlanak zenei események a múzeumkertben, a Tein Teaházban, a Huhuu Alkotóházban és a város több más helyszínén.

A programban részt vesz a művészeti líceum gyerekkórusa, fiatal zenészek és helyi zenekarok egy­aránt, így Albert Nagy Örs, Éltes Áron, Ferencz Áron, Gáspár Álmos, a Folker együttes, Luiza Zan, Orbán Ferenc és mások. A zenészek egy része spontán, szabad formációkban áll össze, míg mások a megszokott felállásban fognak feltűnni az tanintézményekben. A kezdeményezést a sepsiszentgyörgyi oktatási intézmények közül öt óvoda és tizennégy iskola fogadta be.

Sepsiszentgyörgyön idén, a hang és szó évében az irodalom mellett a zene élvez kiemelt fontosságot – ennek része a most induló programsorozat. Több részből épül fel a rendezvény, az első felvonás során az óvodákba és iskolákba látogatnak el a helyi zenészek, majd köztereken, középületekben szólaltatják meg hangszereiket. Olyan helyszíneket céloznak meg, mint a városi uszoda, a Sugás áruház vagy a Bod Péter Megyei Könyvtár.


sepsiszentgyörgyi zenészek a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben - fotó: Vargyasi Levente


Galéria:

<< vissza


Oldal megjelenítése: 24746    


Utolsó módosítás: 2013-06-14    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem