2024. december 22., Vasárnap
|
Ezen a héten 14 iskolában és 5 óvodában közel kétezer gyerek vehetett részt örömzenélésen a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Főváros részeként. A Városimázs Iroda helyi zenészeket kért fel, hogy nem megszokott helyeken, egy-egy spontán akció részeként, lepjék meg a sepsiszentgyörgyieket egy kis zenei produkcióval. A város eddigi legvagányabb zenei projektje volt ez a Zene máshol, vélekedik Ferencz Áron, a fiatal zenész három különböző felállásban középiskolásoktól óvodásokig mindenféle közönséget bejárt ezen a héten. Számára az volt nagyon érdekes, hogyan lehet húsz perc alatt felkelteni az érdeklődést, mint mondta, azt tapasztalták, hogy a hirtelen hatás miatt lett figyelmes mindenki. Volt, ahol a jazztől elindulva a mai, elektronikus zenei dallamokig jutottak el, volt, ahol improvizáltak, az óvodásoknál pedig „na ott fejre kell állni, nem elég a zene”. Ferencz Áron kíváncsian várja folytatást, elsősorban az érdekli, hogyan reagálnak majd a felnőttek, hiszen a héten kiderült, a diákokkal működött a zenei meglepetés. Luiza Zannak, Románia egyik legjobb jazzénekesnőjének is tartogatott premiert a Zene máshol program, ő ugyan foglalkozik diákokkal, de óvodásoknak még ő sem énekelt. Elmesélte, a kicsik nagyon lelkesedtek a zene és a ritmusok világa iránt, egyetlen helyszín volt, ahol „jam sessionre” is sor került. Az énekesnőt kellemesen meglepte, hogy a Református Kollégiumban például nagyon jól felszerelt, a zenéléshez megfelelő teremben léptek fel, ezt örvendetes dolognak tartja, mert úgy véli, jóval több zenei esemény kellene hogy legyen az iskolákban. A Folker együttes dalai nem voltak ismeretlenek a gyerekek számára, tudtuk meg Györgyjakab Katalin szotyori óvónőtől, de természetesen az élő találkozás ereje erősebb, tetszett a gyerekeknek,szívesen bekapcsolódtak a népi gyermekjátékokba. Van helye a zenének a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolában is, hangsúlyozta Gazdag Ildikó igazgatónő többször is, hozzátéve, mikor megjegyezte, hogy máskor is meglehetne ezt szervezni, egy diáklány kiegészítette, többször is szívesen látják a zenészeket az iskolába. A Folkert együttes itt nemcsak zenélt, de a táncos játékba is becsalogatta a fiatalokat, volt aki első szólításra jött, volt aki, menetközben kívánta meg és állt be a közös táncba. A zenei meglepetésben részt vett a Művészeti Líceum gyerekkórusa, Albert Nagy Örs, Éltes Áron, Ferencz Áron, Gáspár Álmos, a Folker együttes, Luiza Zan, Orbán Ferenc és zenekara, a Fabatka együttes, Váncsa Levente, Kerezsi Csongor és Könczey Jenő. Ezen a nyáron városi köztereken, középületekben, többek a Sugás Áruházban, a piacon vagy a strandon találkozhatunk „véletlenszerűen” zenei produkciókkal. Galériák: Zene máshol - Hófehérke Napköziotthonos Óvoda, Kicsi Mikó udvara, Kilyéni iskola, Szotyori óvoda - 2013 június 17 - fotó, Vargyasi Levente Zene máshol - Néri Szent Fülöp Általános Iskola, Székely Mikó Kollégium - 2013 június 18 - fotó, Vargyasi Levente Oldal megjelenítése: 24575 Utolsó módosítás: 2013-06-22 |
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm honlapunkon!
Eseménynaptár Jelöljön ki egy dátumot!
|