2024. december 22., Vasárnap
|
Augusztus 20. és szeptember 30. között, a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely egy 8 országot érintő európai turnén vesz részt a Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadással. Elsőként a Zsámbéki Nyári Színház meghívásának tesz eleget a társulat, majd augusztus 24. és 28. között a monacói Amatőr Színházi Világfesztiválon kerül bemutatásra az előadás. Zsámbékra már többször hívták meg az Osonó előadásait az előző években. A mostani, 30. ünnepi évad alkalmával - amelyet a nemrég elhúnyt igazgató, Mátyás Irén emlékének szenteltek a szervezők – megtiszteltetés, hogy felléphet a társulat a Színházi Bázison. A Nemzetközi Amatőr Színházi Egyesület által négyévente megszervezett Amatőr Színházi Világfesztivál-t 1952-ben hozták létre, és 1957 óta Monaco hercegének patronátusát élvezi. 2013. augusztus 19. és 28. között kerül sor a fesztivál 15. kiadására, amelyre az Osonó Színházműhely Ahogyan a víz tükrözi az arcot című, több mint 200 alkalommal játszott előadását is beválogatták. A turné folytatásaként, franciaországi, németországi, magyarországi, szlovéniai, olaszországi, horvátországi és szerbiai helyszíneken mutatja be a társulat az előadást. Oldal megjelenítése: 23629 Utolsó módosítás: 2013-08-23 |
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm honlapunkon!
Eseménynaptár Jelöljön ki egy dátumot!
|