2024. december 22., Vasárnap

Szeptember 19-én, csütörtökön 19 órától Két kezem forgatta, szívem táncoltatta c. előadásával nyitja évadát a Háromszék Táncegyüttes. Öt műsoron tartott produkció mellett két új bemutatót és egy felújítást is tervez a társulat.

A közönség minden rétegét megszólító, kész évadtervvel tartott sajtótájékoztatót csütörtök reggel a Háromszék Táncegyüttes vezetősége az intézmény adminisztrációjának új székhelyén. Három költözés után végre megfelelő körülmények között dolgozhatnak a táncegyüttes alkalmazottai, a Kovászna Megye Tanácsának jóvoltából megkapott és felújított irodahelyiségek a Gábor Áron utca 1. szám alatt (a Bod Péter Megyei Könyvtár mögött, a nyugdíjpénztár épületében), a második emeleten találhatóak. Az intézmény így két helyen működik, a próbáknak és előadásoknak továbbra is az Új Stúdió ad otthont.

A próbateremben már augusztus közepétől elkezdődött az alkotómunka, Könczei Árpád rendezésében dolgozik legújabb produkcióján a társulat, A banda c. előadást október 17-én mutatják be. Az évad második bemutatóját Furik Rita rendezi, a Mesemozaik munkacímű gyermekelőadást 2014 márciusára tervezik. De továbbra is műsoron maradnak a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta, A tékozló fiú, a Csipkerózsika, A MaszkUra és a Száz évig c. előadások. A helység kalapácsát Novák Ferenc rendezésében 2005-ben mutatták be nagy sikerrel, az új évadban ennek felújítása is a társulat tervei között szerepel.

Nagy örömükre 3 új férfi táncossal gazdagodott a társulat, így 10 párból áll jelenleg a tánckar – fejtette ki Ivácson László művészeti vezető. A Százlábú és Százlábacskák néptáncegyütteseket is több programmal szeretnék bevonni az együttes munkájába, terveik szerint így készül például egy közös karácsonyi produkció decemberben.

November 8-10. között kerül megrendezésre a XXV. Népzene- és néptánctalálkozó, a Lajtha László Alapítvánnyal közösen szervezett jubiláló rendezvény több meghívottal és gazdagabb programmal várja majd a közönséget. A sepsiszentgyörgyi táncház is megújul, a Míves Házzal közös szervezésben új helyszíneken, átlagban kéthetente kerül megrendezésre, az ünnepi alkalmakon pedig Both József és Both Zsuzsa, a Népművészet Ifjú Mesterei címmel kitüntetett táncoktatók lesznek a táncház házigazdái. Az évadnyitó táncházra szeptember 20-án, pénteken kerül sor a Bastion vendéglőben.

A sepsiszentgyörgyi előadások mellett a turnék és kiszállások továbbra is fontos meghatározói az együttes műsorpolitikájának, számos erdélyi és magyarországi turné áll szervezés alatt. Október 4-6. között Marosvásárhelyen szervezik meg az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját, a Háromszék Táncegyüttes A tékozló fiú c. producióval mutatkozik be idén a szakmai seregszemlén. December elején pedig a budapesti Hagyományok Házában mutatják be a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta és Csipkerózsika c. produkciókat.


Fotó: Henning János
 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 26418    


Utolsó módosítás: 2013-09-16    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem