2024. december 22., Vasárnap
|
Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa lesz a helyszíne a világhírű táncművész, koreográfus Nagy József és az általa alapított Jel Színház ősbemutatójának. A Wilhelm-dalok című előadást Tolnai Ottó azonos című kötetében megjelenő versei alapján Nagy József rendezi, szereplők: Nagy József, Bicskei István. A vajdasági Magyarkanizsán született Nagy József "Szkipe", nemzetközileg ismert nevén Josef Nadj világhírű táncművész és koreográfus. 1986-ban alapította meg Párizsban a ma már világhírű Jel Színházat, 1987-ben mutatta be első önálló rendezését a Pekingi kacsát, amellyel egy csapásra felkeltette a világ érdeklődését. Előadásai a játék, a tánc és a színház határvonalán mozognak, de koreográfiáit leginkább a Pina Bausch nevével fémjelzett táncszínházként tartják számon. 1995-től az Orléans-i Nemzeti Koreográfiai Központ vezetője, melyet méltán tartanak a mai kortárs színházak egyik legkiválóbbjának. A belgrádi, hamburgi, Chividale-i, Perigaux-i, moszkvai Arany Maszk és UNICEF-nagydíjak után Nagy József 2001-ben elnyerte a legrangosabb európai színházi-díjat, az Európai Színházak Szövetségének Taormina nevű Európa-nagydíját (PremioEuropeo per il Teatro Taormina). Tolnai Ottó, a Kossuth-díjas vajdasági költő, író, műkritikus és műfordító, jelenleg Palicson él. A legendás vajdasági magyar folyóirat, az Új Symposion első nemzedékének meghatározó alakja (a lap főszerkesztője is volt 1969-től), majd a veszprémi Ex’ főszerkesztője. Úgy tartják, Tolnai Ottó művészetének összegzése és kiteljesedése a Wilhelm-dalok című verseskötet, ahol mindazt, amit a világról tud, az Együgyű, a Művész és a Tükör hármasának egybejátszásával jeleníti meg. Kötetének főhőse az új magyar költészet egyik ősalakjává nőtt, kajla fülű, mezítlábas, vigyori mamlasz fiú, akinek elesettségében a margóra szorultság oly jól ismert magyar gyötrelmei összegeződnek. Wilhelmbe, a vidéki Orfeuszba az emberi lét el van temetve, egyszer és mindenkorra – olvashatjuk írói lapján a kötetről. A Jel Színház sepsiszentgyörgyi ősbemutatójára az M Studio Mozgásszínház, Sepsiszentgyörgy Város Önkormányzata és a Moira Kulturális és Ifjúsági Egyesület szervezésében kerül sor október 30-án, 19 órától az Új Stúdióban. A vendégjátékot a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
Oldal megjelenítése: 23718 Utolsó módosítás: 2013-10-14 |
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm honlapunkon!
Eseménynaptár Jelöljön ki egy dátumot!
|