2024. december 22., Vasárnap
|
A Bod Péter Megyei Könyvtár szervezésében háromszéki közönségtalálkozó-körúton lesz jelen Szávai Géza erdélyi származású budapesti író. A sorozat iskolákban helyet kapó rendhagyó irodalomórákat és felolvasással, dedikálással társuló szerzői esteket, könyvbemutatókat foglal magába. Sepsiszentgyörgyön vidám regényes est színhelye lesz a Tein, október 18-án, pénteken 18 órától Szávai Géza író A Nagy Átmenetelés című kötetét mutatják be a szerző jelenlétében, beszélgetőtárs: Szonda Szabolcs könyvtárigazgató.
A szerző regényeit megjelentető Pont Kiadó Csintalan Múzsa sorozatának új kötete, A Nagy Átmenetelés egy „vígregény”. Sziporkázó humorú szöveg, a szerző nem kevésbé szellemes rajzaival. 1989-ben, az „átmenet” évében Szávai Géza is átment „több szerzőbe”. Elképedéseit vidámságba oldva jegyezte–rajzolta a nagy átmenetelést, a történelmi vígeposzt a szerzői gárda: Sz. G., Dali Endre, pipás és a többiek, de főként a kiküldetésben lévő ördög, Geezen Guuz jeleskedett ebben. Geezen Guuzt a Pokoli Nagytanács Magyarországra küldte ugyan, de a gyakornok-ördög az egész Földet szemlézi. Érdeklik a „fejformákra” hajazó Földgolyó változásai, a politikai tájművészet múlandó alkotásai. Geezen Guuz tudósítja pokoli megbízóit mindenről, ami a földi (berlini, kínai stb.) Nagy Falak és Nagy Szakadékok körül történik. A Csillagos Magyar Égről és a Magyar Világóceánról is van jelentenivalója. No és, persze, a nagy pálfordulások, átmenetelések is foglalkoztatják a csodálkozó ördögöt, hiszen még a humor is uradalmat akar, és e víg, regényes kor embere azt érzi, hogy rútnak vallott múltja után kezdődik a BEVEZETÉS A SZÉPBIRODALOMBA. Oldal megjelenítése: 23762 Utolsó módosítás: 2013-10-17 |
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm honlapunkon!
Eseménynaptár Jelöljön ki egy dátumot!
|