2024. december 22., Vasárnap
|
Érdekes és színes szabadtéri kiállításnak ad otthont a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park december 11-én, szerdán 18 órától. A kiállítást a Camera Club Siculorum szervezi annak apropóján, hogy a 2013-as esztendőt a gyurgyalag évének nyilvánították. A sepsiszentgyörgyi fotóművészeti társaság úgy döntött, hogy a fotóművészeti értékeket szem előtt tartva, ugyanakkor tanuló, illetve ismeretterjesztő jelleggel szervezi meg a köztéri kiállítást. Az eseménnyel a Camera Club Siculorum alkotói Sepsiszentgyörgy lakóinak figyelmét szeretnék felhívni a kevésbé ismert, védett madárfajra, amely hazánk, illetve egész Európa egyik legszínpompásabb, leggyönyörűbb madara. A fotóművészek többéves és több száz órás munkájuk eredményeképpen összesen 42 fényképen, 21 pannón mutatják be a gyönyörű madarak életképeit, szokásait. A kiállított fotók nevelési szelleme mellett művészeti szempontból is igencsak jelentős alkotások, hiszen közülük már több felvétel már nemzetközi kiállításokon is szerepelt, sőt jelentős díjakat is sikerült hozniuk alkotóiknak. A képek mindegyike háromszéki gyurgyalagfészkek körül készült, ezek közül is a legtöbbjüket a Rétyi Nyírben sikerült lencsevégre kapni. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület internetes szavazás révén hirdette ki a 2013-as esztendő madarát. A gyurgyalag leginkább partfalakba vájt odúkban rakja fészkét, telepesen élő faj. Vándormadár, későn érkezik és korán hagyja el vidékünket. Főképp nagyobb testű rovarokkal táplálkozik. A fotókiállítás a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Főváros program része Sepsiszentgyörgy önkormányzatának támogatásában.
Oldal megjelenítése: 23664 Utolsó módosítás: 2013-12-06 |
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm honlapunkon!
Eseménynaptár Jelöljön ki egy dátumot!
|