2024. december 22., Vasárnap

Az Evilági együttes Kincs lemezének bemutató koncertjével ünnepli Sepsiszentgyörgy, Székelyföld kulturális fővárosa a magyar kultúra napját. A koncerten második alkalommal adják át a megyei önkormányzat által felajánlott Háromszék Kultúrájáért-díjat.

Kovászna Megye Tanácsa idén is a magyar kultúra napján adja át a Kovászna Megyei Művelődési Központ által tavaly alapított Háromszék Kultúrájáért-díjat. A kitüntetés egy életműdíj, a háromszéki kultúra terén kifejtett több évtizedes tevékenység elismerése. Az ezer eurót jelentő díjat, január 22-én, 19 órától ünnepélyes keretek között adja át Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, a Tamási Áron Színház nagytermében tartandó Evilági együttes Kincs című lemezbemutató koncertjén. Az ünnepségen beszédet tart dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja.

A sepsiszentgyörgyi zenekar harmadik lemezének bemutató koncertjére a belépés díjtalan, az ülőhelyek száma korlátozott. Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa, Kovászna Megyei Művelődési Központ, Tamási Áron Színház.

Az Evilági eredetileg egy olyan 2011-ben készült hanglemez volt, amely az 550 éves Sepsiszentgyörgy előtt tisztelgett és amelyen a városhoz kötődő zenészek, énekesek (több, mint százhúsz fő) mutatják be Orbán Ferenc tíz éves zenei munkásságának jelentősebb megzenésített verseit. A lemezt kedvezően fogadták, így megalakult Evilági néven az együttes. Dalóka címmel a 2012-es év végére készült el a zenés-mondókás lemezük, most pedig a harmadik albumot hallhatja a közönség. Az Evilági új lemezén a dalok a családról, a szülőföld szeretetéről, a távolban élés majd hazatérés gondolatáról, a helyi kincsek őrzéséről, az istenhitről, a gyermeki lélek tisztaságáról, az anyanyelv iránti szeretetről szólnak, a 14 dal többnyire saját szerzemény és versek megzenésítése. Orbán Ferenc mellett Babos Szélyes Margit, Érsek Csaba, Kátai Judit, Pakot István és Tasi Nóra énekel, Pálffy Tibor verset mond, továbbá muzsikálnak Éltes Áron – tenorszaxofon, Ferencz Áron – dobok, ütőhangszerek, Gábor Szabolcs – szopránszaxofon, Gáspár Csaba – hegedű, Gyergyai Szabolcs – basszusgitár, Lázár Zsombor – cselló, Lőfi Gellért – zongora, harmonika, ének, Tinca Teddy – elektromos gitár.


 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 23765    


Utolsó módosítás: 2014-01-15    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem