2024. december 22., Vasárnap

Magyarországról, Ausztriából és az ország több településéről érkeznek kovácsok Sepsiszentgyörgyre a II. Nemzetközi Kovácstalálkozra, melyet Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala szervez szeptember 4-7. között, a Hagyomány Éve keretében.

Az országszerte egyedülálló rendezvényre Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának szervezésében, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program keretében a Park Hotel udvarán kerül sor. A rendezvényen több hagyományos kovács- és szerszámbemutató hirdeti a nagyközönségnek is a vasas szakma értékét. 25 kovácsmester saját készítésű tárgyából, több mint 100 alkotásból nyílik kiállítás szombaton délelőtt, alkotói versenyt is hirdettek a szervezők, vasárnap pedig szakmai konferenciát is tartanak. „Európa több városában hagyománya van már a kovácstalálkozóknak. A kovácsmunkával foglalkozók számára 2013-ban, az első találkozó megszervezésével ezt a szokást kívántuk meghonosítani Háromszéken.” – mondta el Nagy György, olaszteleki kovácsmester. Az ötletgazda abban bízik, hogy a hagyományos kovácsmesterség ápolása és népszerűsítése, a nemzetközi mesterek közti tapasztalatcsere mellett a találkozó nemcsak a mesterség körében növeli a szakma értékét, hanem a látogatók számára is kulturális szórakozást kínál. Az idén gazdagabb programmal várják az érdeklődőket a fegyver-, szerszám- és díszműkovácsok, de több újdonsággal is készültek a rendezők: késpenge kovácsolást, sportlópatkolást, erdőkitermelési kovácsszereszám készítést is láthatunk majd. „A mesterségbemutatók révén az igazi, a tűzzel való kovácsmunkával találkozhatunk –magyarázza a mester – Abban bízok, hogy a széles közönség számára is megmutatkozik a valódi kovácsolás és a kovácsolt jelleg közti különbség.”

Az idei versenyre két tárggyal nevezhetnek a kovácsok: az otthoni műhelyben készült, négy szerszámmal rendelkező kandalló szett mellé a mestereknek helyben és szintén saját szerszámmal kell megmunkálniuk egy, a szervezők által meghatározott tárgyat is. Gazda Enikő, néprajzos, a rendezvény szakmai segítője szerint az alkotások elbírásánál a hagyományos kovácstechnikák alkalmazását, a díszítő motívumok igényességét, a művészi értéket és a két munka stílusának azonosságát is figyelembe veszi a szakmai bíráló bizottság. A Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa mellett a zsűri tagjai – Damokos Csaba, képzőművész, Romániai Képzőművészek Szövetségének háromszéki fiókjának elnöke, Dr. Márton László, az Erdélyi Múzeum Egyesület tagja, Takács Zoltán, a Magyar Kovácsműves Céh elnöke és az ausztria kovács- és szobrászművész Walfrid  Huber, egyetemi tanár, és Nagy György kovácsmester – vasárnap este hat órakor hoznak döntést.
 

A Kovácstalálkozó szakmai konferenciája vasárnap reggel 9 órakor kezdődik a Lábas Házban, ahol hat előadó értekezik a mesterség és művészet a vasművességben téma kapcsán. (Takáts Zoltán és Walfrid Huber: Az ördög kovácsa, avagy a párizsi Notre Dame kapuvasalatai titka; Gazda Enikő: Adatok a székelyföldi kovácsmesterség történetéhez; Dr. Márton László: Mesterség és művészet a vasművességben; Amen Éva: A mecenzéfi vasművesség nyomában; Sorin Bute: Hagyomány és újítás a kovácsmesterségben.)

Az esemény Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának támogatása révén része a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa programnak mely a Hagyomány Évében zajlik. Az esemény partnerei: Székely Nemzeti Múzeum, Lábas Ház. Az esemény támogatói: Communitas Alapítávány, Park Hotel.
 

Program

Szeptember 5. Szombat


10:00      A kiállítás megnyitója
11:00      Hagyományos szerszámok készítése
14:00      Verseny

Szeptember 6. Vasárnap


9:00        Konferencia
14:00      Késpenge kovácsolás
15:00      Patkókészítés és ló patkolás bemutató
17:00      Kovácsolás bemutató
18:00      Eredményhirdetés

 


 

 

 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 26386    


Utolsó módosítás: 2015-08-28    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem