2024. december 22., Vasárnap

Akár a megmondom.hu is lehetne a november 21-i, szombati Teátroom produkció címe. A hivatalos cím mégis az arc.talan: Pálffy Tibor, Kolcsár József, Derzsi Dezső, Kónya Ütő Bence színművészek által kigondolt produkció ezúttal Facebook bejegyzésekből mazsolázik.

A gyakran csak a legnagyobb közösségi oldalnak titulált Facebook, pontosan azáltal, hogy mindenki számára hozzáférhető, igencsak sokszínű tér: Kolcsár József megfogalmazásában olyan hely, ahol frusztrált és értékes emberek egyaránt fakadnak ki. A különböző típusú emberek találkozása is furcsa eredményekhez vezet: a viták elfajulnak, az ujjak meg körmölik szorgosan a bejegyzést. „Nem állunk senki pártjára, csak betekintést nyerünk egy-egy ismerősünk lelki világába” – mondja Kolcsár, aki azt is előre bocsátja az előadással kapcsolatban, hogy ennek ellenére szatirikusan közelítenek egy-egy témához. „Ez a világ legolvasottabb lapja” – indokolja a témaválasztást: a felolvasószínházi kollázs szerzői tehát sokan vannak. „Akinek nem inge, ne vegye magára” – utal Kolcsár a sértődés veszélyére. A felolvasószínházi előadás sajátos módon értelmezi a Facebook bejegyzéseket, egy bizonyos módon megszűrve, újrafogalmazva a tartalmat. A Teátroom mint csapat egyfajta színházi oknyomozást is művel – az egyes tartalmak születésének vélt vagy valós indíttatását, körülményeit is feltérképezi.

Az idén sok minden változott a felolvasószínház koncepciójában: az archaikus hangzású teátrum kifejezést szójátékkal átformálva az angolban szobát, vagy teret jelentő room szóval új köntösbe öltöztették – így született meg a Teátroom. A felolvasószínház koncepciója is átalakult, sokkal inkább saját vízióké a színpad. Az idei évad előadásainak címében visszatérő motívumként megjelenő írásjel a pont: ezúttal a produkció az arc.talan nevet viseli, utalásként az internetes arckönyvre, a Facebookra.

A Teatroom előadására a Sepsiszentgyörgy a kultúrára épít rendezvénysorozat keretében kerül sor: szombaton, november 21-én, 20.00 órától az épülő főtéren, valamint a Tein Teaházban.

A klasszikus zenét a főtérre rendezvénysorozat szintén a Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa azaz az #i2021 égisze alatt zajlik: a következő szabadtéri koncertre november 22-én, vasárnap kerül sor, 17.30-kor. Az előadók a kolozsvári Fábián Attila csellóművész, illetve Demeter Csaba székelyudvarhelyi zongoraművész. A kamarazene estre rossz időjárás esetén a Magma Kortárs Művészeti kiállítótérben kerül sor, a műsoron Joseph Haydn C-dúr csellóversenye, Popper Dávid Magyar rapszódiája, valamint Johannes Brahms e-mol csellószonátája szerepelnek.




<< vissza


Oldal megjelenítése: 28042    


Utolsó módosítás: 2015-11-19    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem