2024. március 28., Csütörtök
Közigazgatási átláthatóság
KÖZMEGHALLGATÁS a 2004/87-es számú, Sepsiszentgyörgy Municípium területén befogott kóbor állatokról szóló tanácshatározat módosítása kapcsán

     HIRDETÉS

Az 52/2003. számú, a közigazgatási döntéshozatal átláthatóságára vonatkozó, újraközölt törvény értelmében Sepsiszentgyörgy municípium Polgármesteri Hivatala 2018 iúlius 12-én 15 órai kezdettel közmeghallgatást tart a városháza gyűléstermében a 2004/87-es számú, Sepsiszentgyörgy Municípium területén befogott kóbor állatokról szóló tanácshatározat módosítása kapcsán.
A megnevezett határozattervezet a mellékletekkel együtt tanulmányozható  Sepsiszentgyörgy Municípium Polgármesteri Hivatalának Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájában, valamint a www. sfantugheorgheinfo.ro honlapon.
A fent említett határozattervezet előírásai iránt érdeklődő polgárokat, törvényes szövetségeket illetve csoportokat meghívjuk a közmeghallgatáson való részvételre.
Azoknak a személyeknek, akik javaslatokat terjesztettek elő írásban az előírt határidőn belül, joguk van fenntartani álláspontjukat a közmeghallgatás keretében. Ajánlásai és javaslatai lényegi bemutatására minden felszólalónak 10 perces beszédidő áll rendelkezésére. A közmeghallgatás azon résztvevői, akik felszólalásra feliratkoztak, kizárólag a közmeghallgatás napirendjén szereplő határozattervezetre irányuló véleményüket fejthetik ki. A közmeghallgatás során nem vehetők figyelembe a résztvevők személyes problémái, valamint a vita tárgyához nem kapcsolódó véleményei, javaslatai és észrevételei.



Meghívó



<< vissza



Oldal megjelenítése: 21617    


Utolsó módosítás: 2018-07-10    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda
Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok Jegyző Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák Közbeszerzések Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok Közigazgatási átláthatóság Álláshirdetések Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok Helyi adók Közvállalatok vállalatigazgatása
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2024 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem